A minap kaptam egy kis házi feladatot az iskolában. Történet írás. Szoktam ilyet csinálni, de nem határidőre, ami nagyon sokat változtat a dolgon. Mindenesetre a szituációtól függetlenül azt hiszem, ez /ha nem is olyan kidolgozott/ megérdemli, hogy kiírjam. Íme!
2013.nov.20.
Novemberi ragyogás
Egy nap felébredtem, és egy másik világban találtam magam.
Már a lakásban is éreztem a változást, de ahogy kiléptem az utcára, már biztos
voltam benne, hogy valami történik. Szétnéztem, és a lélegzetem is elállt. A
novemberi hideg ellenére a fák zölden pompáztak, minden virág újraéledt.
Elképesztő volt a szín kavalkád, ami odalent várt. Talán ennyi színt még nem is
láttam egyszerre, egy helyen. A napsütésben minden olyan fenséges volt. Egy
teljesen új világ.
Nem nézelődhettem örökké, hiszen találkozóm volt aznap
reggel. Pár utcányira a lakásomtól volt egy kávézó, ahol egy barátom már minden
bizonnyal várt rám. Sietnem kellett, már majdnem elkéstem. Annyit viszont még
megengedtem magamnak, hogy útközben az emberek arcát figyeljem. Sokan haladtak
el mellettem, és mindenki arca mást mutatott. A felnőttek komoran mentek
munkahelyeikre, a tinédzserek unottan baktattak az iskolába. Ők még nem érezték
a világ változását. Csak néhány arcon láttam azt a különös ragyogást, amit a
természetben is éreztem. Ez pedig a gyermekeké volt. Ahogy haladtak szüleikkel
az úton, ámulva nézték a virágokat, a fákat, amik mintha csak nekik
tündökölnének úgy. Legalább ők látták, amit én is.
Amikor megérkeztem a kávézóba, az dugig volt emberekkel. A
barátom, Rudolf, már a pultnál ült, a mellette levő üres szék pedig
nyilvánvalóan rám várt.
-Jó reggelt! Micsoda tömeg van itt ma reggel! – köszöntem boldog
mosollyal és lehuppantam mellé. – Hát nem csodás ez a reggel?
-Milyen friss vagy ma reggel. – mordult rám Rudolf kevésbé
lelkesen. Elszomorodtam. Ő sem vette észre a változást. –Minek köszönhető, hogy
reggel hétkor itt találom magam egy vödör kávéval?
Rendeltem magamnak kávét és péksüteményt, majd izgatottan
fordultam vissza barátomhoz.
-Elkezdődött! – a várt hatás természetesen elmaradt, Rudolf
értetlenül nézett rám.
-Mi kezdődött el? -
Mihelyt kimondta kérdést, már láttam is rajta, hogy tudja a választ. – Micsoda?
Mit beszélsz? Az mégis hogyan lehet? Honnan tudod?
-Egyszerűen érzem. - vontam vállat.
-Azt állítod, hogy a világ ma meg fog változni? – nézett rám
hitetlenül Rudolf.
- Talán nem ma. De az első jelei már jelentkeztek. – Abban a
pillanatban, hogy befejeztem a mondatot, a kávéházban lévő televíziót
felhangosították, így hallottuk a legfrissebb híreket: Háború a világ túlsó
felén. Gyilkosság a parlamentben. Tömeges börtönlázadások.
- Mi a fene…? – kérdezte döbbenten barátom. Rám nézett, én
pedig megpróbáltam nem „én megmondtam” ábrázattal nézni rá. Nem sikerült.
- Ez még nem minden! – folytattam – Ha most kimennénk az
utcára, látnád, amit mi is.
-Mi? – vonta fel szemöldökét a többes számra.
- Ó, igen! – bólogattam hevesen. – A gyermekek is
észrevették. Még elég tisztalelkűek, hogy rácsodálkozhassanak a változás
szépségeire. Gyere, nézd meg te is őket!
Gyorsan kifizettem a reggelimet és kiráncigáltam Rudolfot az
utcára. Pont akkor sétált arra egy fiatal nő, a kb. 5 éves kislányával. Az
anyuka elmerültem magyarázott a kislánynak, de az rá sem hederített. Tekintete
körbe-körbe járt a fák, virágok és az ég között. Szemmel láthatóan le volt
nyűgözve a novemberi ragyogástól.
-Látod? - kérdeztem
Rudolfot, még mindig a kislányt nézve. – Ő már látja, amit az emberek már csak
akkor fognak észrevenni, ha a változás megtörtént.
- És ez a változás…
- Hogy jó lesz-e, vagy sem? – fejeztem be a kérdését. – Ez csak
rajtatok áll. Túl sok gyönyörű dolog van ebben a világban ahhoz, hogy rosszra
forduljanak a dolgok.
- Mi az, hogy rajtunk áll? Ezt hogy érted?
Rudolf erre a kérdésére már nem kapott választ. Oldalra
nézett, de már senkit sem talált maga mellett.
xxx
Felébredtem és kinyitottam a szemem. Nem éreztem semmit sem
a levegőben. Ez is csak egy ugyanolyan szerda volt, mint a többi. Amikor
kiléptem az utcára, ugyanaz a látvány fogadott, mint a többi novemberi
reggelen. Nem volt ragyogás, nem volt vidámság. Nem mentem kávézni, nem várt
semmilyen Rudolf. Csak egy ködös emlék élt bennem, amely minden éjjel
megjelenik az álmaimban. Egy jobb és szebb világról.
