-Ez visszafelé is igaz. - morogtam bátyámra, mire ő még szigorúbban nézett rám. - Mégis mit akarsz hallani?
-Tudod jól, mit akarok hallani. - felvontam a szemöldököm, ő pedig folytatta: - Ő az első férfi, akivel szóba álltál öt év óta.
- Ez nem igaz! Hiszen...
- A munkatársaid nem számítanak, azt hittem, ez egyértelmű.
- Az utcában lévő pékkel is jóban vagyok.
- Ó, ne mondd! És, ha szabad megkérdeznem, hogy hívják??
A francba. Nem tudtam kikerülni a témát. Kinéztem a kávézó ablakán és elkezdtem beszélni.
Nem sokkal éjfél után munkatársamat kiengedték, így elbúcsúztam Rudolftól, hogy hazakísérjem. A férfi ideadta a névjegyét, hogy ha volna kedvem meginni vele egy kávét, nyugodtan hívjam fel. Én magam is meglepődtem, amikor odaadtam neki az enyémet.
A következő héten felhívott, hogy nincs-e kedvem vele ebédelni. Igent mondtam, mert szimpatikus volt. Az ebéd során megtudtam, hogy a felesége elhagyta, mikor a lányuk 1 éves volt és rá egy évre az ügyvédje kereste meg a válási papírokkal. Láttam rajta, hogy a dolog még mindig megviseli, ezért inkább a kislányól kérdezgettem. Odáig volt érte, nagyon lelkesen beszélt róla. Egy képet is mutatott nekem, ami nemrég készült az óvodában. A kislány tiszta apja volt. Hosszú, barna fürtjei olyan göndörek voltak, hogy hajsütővel sem lehetne jobbat csinálni. Kék szemei ugyanolyan barátságosan ragyogtak, mint Rudolfnak. Igazi kis szépség volt.
Másnap is együtt ebédeltünk, és a következő napon is, így ment ez két hétig. Akkor elhívott színházba a hétvégére. Régen vettem részt ilyen eseményen és megállapítottam, hogy már éppen ideje volt kitörnöm otthonról.
Az előadás után beültünk egy csendes étterembe, ahol volt szerencsénk az egyik bátyámmal összefutnunk. Edmund kíváncsisága pedig az egekig szökött, azóta sem bírtam lerázni. Így fordulhatott elő, hogy színház utáni hétfőn kettesben ültem vele egy kávézóban.
- Még valami információt esetleg? - kérdeztem gúnyosan, miután beszámoltam rövid ismeretségünkről.
- Ha jól emlékszem, nem említetted, hány éves.
- 33. Szerintem kevesebbnek néz ki.
- Nem, tényleg nem néz ki annyinak.
- Edmund, mielőtt bármit is gondolnál: csak egy kedves ember, aranyos kislánnyal, semmi több.
- Ó, hát persze. Nem is feltételeztem volna mást. - vigyorgott kajánul. Legszívesebben megütöttem volna. - Remélem tudod, hogy a családnak is elmondom.
- Azt nem teszed meg! - döbbentem le.
- Anya ki fog ugrani a bőréből. Végre valami izgalmas veled is történik.
- Tudod mit? Csak nyugodtan mondd el mindenkinek, hiszen Rudolffal csak barátok vagyunk. Nem is tudom miért csinálok belőle ekkora ügyet. És szinte már hiányoznak a családi telefonos konferenciabeszélgetések.
- Ó, drágám, ezért anya minimum vacsorát rendez, nem úszod meg egy egyszerű telefonnal. Mibe fogadjunk, hogy holnap délben megérkezik a meghívód?
Sajnos Edmundnak, mint oly sokszor ezelőtt, most is igaza lett. Másnap pontosan délben megérkezett a vacsorameghívás másnapra. Nem voltam annyira mérges, mint vártam, próbáltam méltósággal tűrni az egészet. De ahhoz képest, a vacsora kifejezetten csendes volt, annak ellenére, hogy az EGÉSZ család ott volt. Nem tudom, anyám mivel zsarolta meg a testvéreimet, de mindenki ott volt. Kulturáltan kérdezgettek, mindenki visszafogta magát. Hihetetlen volt. A nővéreimet, mintha kicserélték volna. Ez nem az én családom volt. De komolyan.
Miután késő éjszaka hazaértem, lehallgattam az üzeneteimet. Rudolf kétszer keresett, ezért visszahívtam.
- Elfelejtettem, hogy vacsorázni mész. Milyen volt?
- Furcsa. Teljesen normálisan viselkedtek. Természetesen a téma te voltál, de minden rendben volt, senki sem kiabált és tányér sem tört.
- Érdekes lehet nálatok egy vacsora.
- És akkor még esküvőt nem is láttál. Vidám esemény szokott lenni.
- El tudom képzelni. Holnap ebédelünk együtt?
- Persze. Szokásos?
-Igen. Nem bánod, ha Kittit is hozom? A hétvégére el akarom vinni a szüleimhez, és gondoltam örülne előtte egy közös ebédnek. Nem baj?
- Viccelsz? Alig várom, hogy lássam!
Elköszöntünk egymástól és lefekvéshez készülődtem. Magamban mosolyogva ágyaztam meg. Furcsa volt, mert boldog voltam. Nagyon boldog.
Nem sokkal éjfél után munkatársamat kiengedték, így elbúcsúztam Rudolftól, hogy hazakísérjem. A férfi ideadta a névjegyét, hogy ha volna kedvem meginni vele egy kávét, nyugodtan hívjam fel. Én magam is meglepődtem, amikor odaadtam neki az enyémet.
A következő héten felhívott, hogy nincs-e kedvem vele ebédelni. Igent mondtam, mert szimpatikus volt. Az ebéd során megtudtam, hogy a felesége elhagyta, mikor a lányuk 1 éves volt és rá egy évre az ügyvédje kereste meg a válási papírokkal. Láttam rajta, hogy a dolog még mindig megviseli, ezért inkább a kislányól kérdezgettem. Odáig volt érte, nagyon lelkesen beszélt róla. Egy képet is mutatott nekem, ami nemrég készült az óvodában. A kislány tiszta apja volt. Hosszú, barna fürtjei olyan göndörek voltak, hogy hajsütővel sem lehetne jobbat csinálni. Kék szemei ugyanolyan barátságosan ragyogtak, mint Rudolfnak. Igazi kis szépség volt.
Másnap is együtt ebédeltünk, és a következő napon is, így ment ez két hétig. Akkor elhívott színházba a hétvégére. Régen vettem részt ilyen eseményen és megállapítottam, hogy már éppen ideje volt kitörnöm otthonról.
Az előadás után beültünk egy csendes étterembe, ahol volt szerencsénk az egyik bátyámmal összefutnunk. Edmund kíváncsisága pedig az egekig szökött, azóta sem bírtam lerázni. Így fordulhatott elő, hogy színház utáni hétfőn kettesben ültem vele egy kávézóban.
- Még valami információt esetleg? - kérdeztem gúnyosan, miután beszámoltam rövid ismeretségünkről.
- Ha jól emlékszem, nem említetted, hány éves.
- 33. Szerintem kevesebbnek néz ki.
- Nem, tényleg nem néz ki annyinak.
- Edmund, mielőtt bármit is gondolnál: csak egy kedves ember, aranyos kislánnyal, semmi több.
- Ó, hát persze. Nem is feltételeztem volna mást. - vigyorgott kajánul. Legszívesebben megütöttem volna. - Remélem tudod, hogy a családnak is elmondom.
- Azt nem teszed meg! - döbbentem le.
- Anya ki fog ugrani a bőréből. Végre valami izgalmas veled is történik.
- Tudod mit? Csak nyugodtan mondd el mindenkinek, hiszen Rudolffal csak barátok vagyunk. Nem is tudom miért csinálok belőle ekkora ügyet. És szinte már hiányoznak a családi telefonos konferenciabeszélgetések.
- Ó, drágám, ezért anya minimum vacsorát rendez, nem úszod meg egy egyszerű telefonnal. Mibe fogadjunk, hogy holnap délben megérkezik a meghívód?
Sajnos Edmundnak, mint oly sokszor ezelőtt, most is igaza lett. Másnap pontosan délben megérkezett a vacsorameghívás másnapra. Nem voltam annyira mérges, mint vártam, próbáltam méltósággal tűrni az egészet. De ahhoz képest, a vacsora kifejezetten csendes volt, annak ellenére, hogy az EGÉSZ család ott volt. Nem tudom, anyám mivel zsarolta meg a testvéreimet, de mindenki ott volt. Kulturáltan kérdezgettek, mindenki visszafogta magát. Hihetetlen volt. A nővéreimet, mintha kicserélték volna. Ez nem az én családom volt. De komolyan.
Miután késő éjszaka hazaértem, lehallgattam az üzeneteimet. Rudolf kétszer keresett, ezért visszahívtam.
- Elfelejtettem, hogy vacsorázni mész. Milyen volt?- Furcsa. Teljesen normálisan viselkedtek. Természetesen a téma te voltál, de minden rendben volt, senki sem kiabált és tányér sem tört.
- Érdekes lehet nálatok egy vacsora.
- És akkor még esküvőt nem is láttál. Vidám esemény szokott lenni.
- El tudom képzelni. Holnap ebédelünk együtt?
- Persze. Szokásos?
-Igen. Nem bánod, ha Kittit is hozom? A hétvégére el akarom vinni a szüleimhez, és gondoltam örülne előtte egy közös ebédnek. Nem baj?
- Viccelsz? Alig várom, hogy lássam!
Elköszöntünk egymástól és lefekvéshez készülődtem. Magamban mosolyogva ágyaztam meg. Furcsa volt, mert boldog voltam. Nagyon boldog.
